MŰHELY

A stúdió 2019 augusztusában nyitotta meg kapuit Budapest belvárosában 100nm2-en.
Nevét az egykori képzési helyünk, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Kinizsi utcai műtermei után kapta.

 


Az említett műhely 2016-ban bezárásra került az Iparművészeti Múzeum felújítása okán. Az ott átélt emlékek, mai napig hatással vannak alkotói szemléletünkre. A nálunk található gépek egy része is az egykori közeg részét képezték, így művész generációk képzésében vettek részt, komoly eszmei értékek hordozva magukkal.

 



Fontosnak tartjuk lehetőséget adni más keramikusok számára is a szakma folytatásának lehetőségét, ehhez pedig teljes felszereltséggel rendelkezünk. A korongok mellett, öntőmassza keverővel, kompresszorral, lapnyújtóval, gipsz esztergával, mázörlővel és 3 elektromos kemencével is rendelkezünk.